Gondolatok a peronon
Kóbor éji lovag, Csend úrfi, ki
Űzne nyomába,
De az Idő kerekét visszaforgatni
Hiába
Próbálnám;
Kopott, üres peronon
Állok, csak állok tétován…
Érinteném már. Ujjaim begye
Ajkai ívén át
Követné lágyan arcának
Vonalát.
Csak egy perce érezhetném
Még testének
Illatát…
Suhannak a percek, egyre
Csak tova.
Édes képet alkot a képzelet, mégis
Mostoha,
Mert talán
Játék csupán
Ez agyamban,
S nem lesz így soha…